Negyvenötödik fejezet

József megismerteti magát testvéreivel

„És nem tartóztathatá magát tovább József mindazok előtt, kik körűlötte állának és felkiálta: vezessetek ki minden embert mellőlem. És nem marada senki nála, mikor megismerteté magát József az ő atyjafiaival. És hangos sírásra fakada, úgy hogy meghallák az Égyiptombeliek, és meghallá a Faraó háznépe is.”
(1Móz 45:1,2)

Végre, véget ért a komédia. Láthatjuk, ha egy szerettünket próbára kívánunk tenni, akkor az bennünket is erősen megpróbál. Nem csak a próba alatt állóknak lesznek nagy nehézségei a szívében és lelkében, de legalább olyan fájdalmas ez a műtét az azt végzőnek is. Igen, magának az Istennek is; Jézus Krisztusnak is, és a felkenteknek is! Jóllehet, Jehován ez nem csiszol, de érzelmeiben gyarapítja Őt. Ugyanúgy van ez a már tökéletességre jutott, vagy azt eleve el sem hagyó szolgáival is, akik szükségből minden fajta embert mindenféle próbáknak kénytelen alávetni, hogy meglássék, ki is ő.

„És monda József az ő atyjafiainak: én vagyok József, él-e még az én atyám? És nem felelhetének néki az ő atyjafiai, mert megrettentek vala tőle.”
(1Móz 45:3)

Ez vajon milyen játék már megint? Ez már több a soknál. Mit képzel ez az ember, meddig játszadozhat a becsületünkkel, szabadságunkkal, életünkkel, és most már az érzelmeinkkel is? Másfelől viszont őt, Józsefet egy Egyiptomba menő karavánnak adták el. Tehát nyilván itt rabszolga, ha él még egyáltalán. Vagy az álmai lettek volna valódiak, melyek most teljesednek? Ilyen nagy méltóságra mégsem emelhettek az egyiptomiak egy héber rabszolgát. Mi ez, hát?

„Monda azért József az ő atyjafiainak: jőjjetek közelebb hozzám! És közelebb menének. Akkor monda: én vagyok József, a ti testvéretek, kit eladtatok vala Égyiptomba. És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek. Mert immár két esztendeje, hogy éhség van e földön, de még öt esztendő van hátra, melyben sem szántás, sem aratás nem lesz. Az Isten küldött el engem ti előttetek, hogy míveljem a ti megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással. Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki engem a Faraó atyjává tett, és egész házának urává, és Égyiptom egész földének fejedelmévé.”
(1Móz 45:4-8)

Micsoda hír! Hát igazak József álmai? Kit adtunk mi el Egyiptomba rabszolgának? Íme, most, mint a föld ura, áll előttünk. Tényleg ő az? Sorra fogalmazódnak meg bennük a kérdések, melyekre csak lassan-lassan tisztulnak ki a válaszok. Itt áll előttük a megvetett ember, aki most az ő megmentésükön munkálkodik. Az ő atyja húsz éve halottnak hiszi őt. Mi lesz most? Se szeri, se száma az elme zavarában feltörő kérdéseknek. Egészen új helyzet állt elő. Hogyan lehet egy ilyenhez alkalmazkodni? József természetesen számít erre a zavarra, és átsegíti őket rajta.
„Siessetek és menjetek fel atyámhoz, és mondjátok néki: ezt mondja a te fiad József: az Isten engem egész Égyiptomnak urává tett, jőjj le én hozzám, ne késsél. És Gósen földén lakozol, és én hozzám közel leszesz, mind te, mind fiaid, mind fiaidnak fiai, juhaid, barmaid, és mindened, a mid van. És eltartalak ott téged, mert még ötesztendei éhség lesz, hogy tönkre ne juss te, és házadnépe, és semmi, a mid van.”
(1Móz 45:9-11)

Ezért volt a nagy próbasorozat, hogy meglássa, hogyan segíthetne családjának. Álnokul vissza fognak-e élni vele a testvérei, vagy meglágyult szívvel, megújult elmével fogadják a megváltást, amely szorongató helyzetükből kihúzza őket? Ő tudja, hogy az éhség még öt évig fog tartani, de vajon a családja ezt újra csak valami bolond álomnak fogja tartani? Nem! Most már meggyőződött róla, hogy testvérei komolyan veszik őt, és szavát. Elárulhatja hát, feltárhatja személyét.

„És ímé, a ti szemeitek látják, és az én atyámfiának, Benjáminnak szemei, hogy az én szám szól hozzátok. Beszéljétek hát el atyámnak minden én dicsőségemet Égyiptomban, és mindazt, a mit láttatok. És siessetek s hozzátok ide az én atyámat. És nyakába borúla az ő öccsének, Benjáminnak és síra; Benjámin is síra az ő nyakán. És megcsókolá mind az ő testvéreit és síra ő rajtok; azután beszédbe ereszkedének vele az ő testvérei.”
(1Móz 45:12-15)

Így derült fény arra, hogy a régmúlt idők bűneit az Isten jóra tudja fordítani azok számára, akiknek ez érdekes. Így lesz ez a paradicsomi építkezések során is, a feltámadás idején. Azok, akik munkálkodnak az Új Világ felépítésén, nem csak szembe nézhetnek az elmúlt életük hibáival, és reménykedhetnek abban, hogy tanulva azokból, az eljövendő életükre jó hatással lesz; de találkozhatnak olyanokkal, akik már rég halottak voltak, vagy régen őket is megbántották épp azért, amit akkor ők is tesznek: a paradicsomi építkezésrtől való ábrándozásért.

József hazaküldi testvéreit atyjáért

„És eljuta a hír a Faraó házába is, mondván: eljöttek a József atyjafiai; és tetszék e dolog mind a Faraónak, mind az ő szolgáinak. És monda a Faraó Józsefnek: mondd meg a te atyádfiainak: ezt cselekedjétek: terheljétek meg a ti barmaitokat, és eredjetek, menjetek el Kanaán földére; és vegyétek fel atyátokat és házatok népét, és jőjjetek hozzám; és én néktek adom Égyiptom földének javát, hogy éljétek e földnek zsírját.”
(1Móz 45:16-18)

Nos, erre talán még József sem számított. De a fáraó szemében az, aki az országot így megmenti, és igazgatja, a legkevesebb, hogy ezt megérdemli. A Teremtő tehát megnyitja a fáraó szívét, aki így az Ő cselekvéssorozatának a javára tesz. Vagyis Isten indítani képes azok szívét és akaratát, akik nem az Ő imádói. Természetesen az ő szívük vagy elméjük eléréséhez is szükséges, az isteni csatorna. Jelen esetben ezt József képviseli. Az álom önmagában hiábavaló lett volna, ha azt nem József magyarázza meg a fáraónak.
Tehát így történik az, amikor a föld király engedelmeskedik az ég Királyának. Ezt a módszert a paradicsomi építkezések alatt is alkalmazni lehet. Ehhez szükség van az illető egyén gondolkodásmódjának és érzelemvilágának igen jó ismeretére, illetve egy megbízható csatornára, amely eléri a lelkiismeretet, vagy azt harmonikusan működtető elmét és szívet.

„Ez is parancsolatúl legyen néked: ezt míveljétek, vigyetek magatokkal Égyiptom földéről szekereket gyermekeitek és feleségeitek számára, és vegyétek fel atyátokat és jőjjetek. A ti házi eszközeitekre pedig ne tekintsetek sóhajtva; mert egész Égyiptom földének a legjava a tiétek.”
(1Móz 45:19,20)

Igen megindító parancs. Ez azonban csak akkor értékes, ha a fáraó valóban jól ismeri az első embere szükségleteit – úgy fizikai, mint érzelmi szinten. Ez azt bizonyítja, hogy közeli kapcsolatban lehetnek egymással; nyilván gyakran beszélgetnek. Kialakult köztük egy erős kapcsolat. Az erős kapcsolat ok fajtáihoz tartozik a családi, vérrokoni, baráti, és közeli. Jó ismerősi kapcsolat olyatén fajtája, amely az erős tisztelet, vagy emberbaráti szeretet kimutatásához vezet. Ezeknek a kapcsolatoknak az alapja a pontos ismeret egymásról, és egymás vágyairól, szükségleteiről. Ezek nélkül a fáraó nem adhatott volna ilyen nagy jelentőségű parancsot József javára, és számára. Határozottan jót akart neki, a kedvében akart járni; és pontosan tudta, hogyan tegye ezt.

„És aképen cselekedének Izráel fiai; és ada nékik József szekereket a Faraó parancsolatja szerint; és enni valót is ada nékik az útra. Valamennyien valának, mindegyiknek ada egy-egy öltöző ruhát: Benjáminnak, pedig ada háromszáz ezüstpénzt és öt öltöző ruhát. Atyjának pedig külde ilyenképen: tíz szamarat égyiptomi javakkal terhelve, és tíz nőstény szamarat gabonával, kenyérrel és egyéb élelemmel terhelve, az ő atyjának az útra. És elbocsátá az ő testvéreit, és elmenének, és monda nékik: ne háborogjatok az úton.”
(1Móz 45:21-24)

Atyját természetesen meg akarta győzni arról, hogy ő, a fia, József valóban él. Testvéreit, pedig kárpótolni szerette volna a próbák miatt átélt keserűség miatt, illetve szerette volna kifejezésre juttatni irántuk megnyilvánuló szeretetét. Azt is szerette volna határozottan tudtukra adni, hogy öccse, Benjámin sokkal kedvesebb szívének, mint egyéb testvérei. Nyilván nem csak azért, mert ő is József édesanyjától, Rákheltől van, s így némiképp félárván nőtt fel; hanem azért is, mert ő sohasem bántotta Józsefet álmai, vagy tettei miatt. Igyekezett mindig megérteni őt, és őszintén szerették egymást. Természetesen van jogunk ahhoz, hogy kimutassuk, kit szeretünk jobban, és kit kevésbé. Hisz az isteni úton jobban bízunk azokban, akik közelebb állnak szívünkhöz, mint másokban. Természetesen igyekszünk mindenkit szeretni, de akik az úton, az életünkben őszinte segítséget nyújtottak, azok közelebb kerülnek a szívünkhöz, és ezt ki is kell mutatnunk minden lehetséges módon. Ez szolgálhat például azok számára, akik szkeptikusak, vagy önzők, maguknak valók. Hisz egyedül a legjobb szándékú döntést is nehéz végrehajtani. A legkisebb lökés, vagy egyéb segítség is óriási támogatás ebben e világban, ahol a sok isten-ellenes ember között valaki az igazság ösvényét, az Isten útját keresi, és tartósan azon kíván járni. A tömeg a széles úton halad. Ott könnyű velük együtt hömpölyögni. De ők a romlásba sietnek. Ha rátalálunk a keskeny ösvényre, akkor ebből a tömegből sokkal könnyebb kilépni, vagy alkalomadtán épp vele szembe haladni, hogy a kijelölt, jó útra lépjünk. Így a kisebb segítség is boldoggá és elégedetté tehet bennünket. Aki ezen az úton segít, az nyilván maga is azon kíván lépkedni. Ezért mi is kötelesek vagyunk neki segíteni. Így érezzük ezt mi, akik az isteni ösvényt tapodjuk.

„Feljövének azért Égyiptomból: és eljutának Kanaán földére az ő atyjokhoz, Jákóbhoz. És mikor tudtára adák, mondván: József még él, és hogy uralkodik egész Égyiptom földén; az ő szíve elalélt, mert nem hisz vala nékik.”
(1Móz 45:25,26)

Jákób kis híján belehal ebbe a hírbe, szíven üti, rosszul lesz tőle. Hány évig dédelgette magában a gondolatot, hogy fia talán él. És most azok, akik valamikor halálhírét hozták, bejelentik, hogy ne féljen, mert él. Az ember ilyenkor egy másik dimenzióba kerül. A teste még itt van (bár lehet, hogy összeesik), de szelleme másutt időzik – fönn, a mérhetetlen érzelmek birodalmában. Hallucinál, mindenféle összefüggéstelen képek kavarognak az elméjében (melyekben semmi értelem, de annál több érzelem összpontosul), és ettől elveszti önuralmát, s szívében a jelen a múltba siet. Pihennie kell, hogy újra szembekerülhessen a jelenvalóval, az új valósággal. A nagy horderejű közlések esetén mindezekre számítani kell.

„Elbeszélék azért néki József minden beszédét, a melyeket velök beszélt vala, és látá a szekereket is, a melyeket József küldött vala, hogy őt elvigyék; akkor fölélede az ő atyjoknak, Jákóbnak lelke.”
(1Móz 45:27)

A tárgyi bizonyítékok összhangba kerülnek az elmondottakkal, amelyek együttesen már hitre indítják Jákób cselekvő képességét. A képek összerendeződnek az elméjében, s a következő szavak közlésére indítják.

„És monda Izráel: elég nékem, hogy József az én fiam még él: lemegyek hát, hogy meglássam őt, minekelőtte meghalok.”
(1Móz 45:28)

Láthatjuk, hogy a sok tárgyi bizonyíték nem azért volt, hogy József elkápráztassa családját, csupán, hogy hitüket, az ő életébe vetett hitet segítsen felépíteni bennük. A hit felépítéséhez tehát szavak és tettek harmonikus együttműködése szükséges. Tehát a hit egy lelki tényező – ellentétben a mai zavaros felfogással, amelyben helytelenül összetévesztik azt a hiedelemmel. A holt cselekedetekre épít, és sarkall, míg a hiedelem hallgataggá tesz. A hit alapja a pontos ismeret, a vele összhangban lévő cselekedet, vagy tárgyi bizonyíték (ami szintén cselekedet-sor eredménye); míg a hiedelem alapja a pontatlan ismeret, a fél-ismeret, félreértés, vagy hazugság, beetetés. Semmilyen cselekedettel vagy tárgyi bizonyítékkal nincs összefüggésben, és semmilyen tettre nem sarkall. Inkább blokkolja az egészséges megnyilvánulásokat.